(Pozsonyszentgyörgy, 1895. május 6. – Budapest, 1946. március 2.)
Magyar arisztokrata, szélsőjobboldali politikus, több nemzetiszocialista és nyilas párt prominens alakja, Szálasi Ferenc kormányának földművelésügyi minisztere volt.
1932-ben lépett Meskó Zoltán Nemzeti Szocialista Földmíves- és Munkáspártjába, melynek győri szervezetét vezette. 1933-ban jelentette meg „Szemelvények a nemzeti szocializmus eszmeköréből” c. művét, majd az év novemberében kilépett, és Egyesült Nemzeti Szocialista Párt (olykor hozzátéve: ENSZP, Nyilaskeresztes Front) néven mérsékeltebb szervezetet hozott létre, mely együtt kívánt működni Gömbös Gyula kormányával, és deklaráltan alkotmányos irányelvek mentén politizált. Pálffy, aki a Dunántúlon komoly szervezési sikereket ért el, Zalában és Debrecen környékén keresett szövetségeseket. 1939-ben pártja 11 parlamenti székhez jutott a választásokon, ő maga azonban még abban az évben elvesztette mandátumát.
1940-ben pártja egyesült a Szálasi Ferenc vezette Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalommal, de 1941-ben már kilépett, és támogatóival együtt belépett az Imrédy Béla alapította Magyar Megújulás Pártjába. A II. világháború során feltétlen németbarátságot tanúsított, jó kapcsolatokat ápolt az SS-szel, és rendszeresen publikált antiszemita lapokban.
1944. március 19. után az SS tárgyalni kezdett a csepeli Weiss Manfréd Művek és más, zsidó tulajdonban lévő magyar iparvállalatok átruházásáról, a tulajdonosok külföldre (Portugáliába) juttatása fejében. Az aláírt szerződés végrehajtásának megakadályozására (a magyar vállalkozói vagyon megóvása céljából) Horthy május 22-én Imrédyt, a németek bizalmi emberét gazdasági csúcsminiszterré nevezte ki. Augusztus 7-én a Parlamentben az SS a Baky és Pálffy által vezetett nyilas képviselőcsoport aktív közreműködésével megbuktatta Imrédyt, és 17-én Reményi-Schneller pénzügyminiszter segítségével az új kormánnyal jóváhagyatta az átruházási szerződést.
1944. október 15-én a megalakuló Nemzeti Összefogás Kormányában földművelésügyi miniszteri posztot vállalt, illetve ismét belépett a Nyilaskeresztes Pártba. A háború után a Népbíróságok Országos Tanácsa halálra ítélte, és 1946. március 2-án kivégezték.
